All night(s) long....

Már megint két hét eseményeiről és Stockholmról kéne beszámolnom. Egy nagy levegővel most megpróbálom összeszedni az elmúlt két hetet, - Stokcholmról majd máskor - mert annyi mindent történik itt velem két hét alatt, mint otthon egy hónap alatt. Najó, nem mindig...

Szóval Szentpétervár után elkezdtem kondiba járni, többé-kevésbé lelkesen csinálom, már csak azért is, mert k*rva drága volt a bérlet. Úgyhogy voltam már bodyjumpon, ami ilyen súlyzós G.I Jean óra, zumbán (amire ritmus érzék hiányában többet nem megyek), meg spinningen, ami gyilkos, ellenben tetszik. Az órák után pedig még gépezek egy kicsit. Itt sokkal másabbak a kondi gépek, mint a Kármánban. Szinte mindegyiken lehet zenét hallgatni vagy tévét nézni, úgyhogy volt szerencsém pár silány orosz pop nótához, néztem Jóbarátokat orosz hanggal és észt felirattal és néztem Gilmore Girlst is, ugyancsak oroszul, valami ritka pocsék fölé mondásos szinkronnal. Szidjátok csak a magyar szinkront...
Otthoni barátommal, a taposó géppel itt igencsak megszenvedek minden alkalommal, sokkal-sokkal erősebb az alapfokozata is, mint az otthonié. Mire hazamegyek olyan feszes seggem lesz, mint Barbie-nak.

Mondjuk, az edzés mellett azért sajnos becsúszik az evés is...Például, ha Vikivel vásárolni megyünk rendre végezzük az estét a Dublinerben egy cézár salátával, bár múlt csütörtökön siettünk és bűnbe estem, így a mekiben ettem egy csirkés wrapot. Hiába volt este International Dinner, az nem az a jól lakós móka. Hiába, multi konyha, nagyon sokan rászállnak egy asztalra, így örültem, ha megtudtam kóstolni ezt-azt. Például egy falatka olasz tiramisut vagy indiai csirkét. Meg a samiakkit, mint gumicukrot. Borzasztó volt. Az asztalok megszállása után előadások következtek, voltak énekes pacsirták meg táncosok, de a legjobb a törkök showja volt, ők aztán tudják, hogy kell bulit csapni! Szitárral, énekesekkel, hastáncossal, néptánccal... Ha egyszer nyerek a lottón, tuti eltöltök Törökországban egy szép hetet és megtanulok hastáncolni.

ha a lányok elmennek vásárolni...

Noha, hastáncolni nem is, de azért táncolni mi is elmentünk este, szemügyre vettük milyen is az a Münt Club. A szomszédlánynál és az ő koktéljaival készülődtünk.ebben igazán nagy mester. Legutóbb almatorta shotokat ittunk... A Münt elég kellemes meglepetés volt, habár korábban zsigerből ellenszenveztem vele az előtte álló hosszú sor és a drága belépői miatt és azokkal is, akik képesek ennyi pénzt elverni csak arra, hogy bejussanak egy clubba. Ellenben nem tudtam, hogyha facebookon rányomok arra, hogy ott leszek és még egy vagy éjfél előtt odatolom a popómat teljesen korrekt áron juthatok be, a pultból pedig 1 eurós frissítőket mérnek.
A kezdeti izgalmak - egy előtt öt perccel jutottunk be- után végül bejutottunk a Müntbe, ami fullon volt Erasmusosokkal és ahol egész táncolható clubzenék mentek. Találkoztam egy észt sráccal is, aki Saaremaaról van, ahova majd megyek május közepén, úgyhogy majd lesz helyi idegenvezetőnk is ott. Egyébként a srác, ha megborotválkozna, pont úgy nézne ki, mint Justin Bieber. Értem, miért van a szakáll.

Másnap Vikivel folytattunk a "club felfedező túrát", így a Privét teszteltük este. Ha a neve nem lenne elég, elárulom, hogy vörös szőnyeg van a bejárat előtt, külön VIP bejárat és a biztonsági őr egy bársony "kordon" mögött ellenőrzi a neveket a facebook listán, mielőtt beengedne bárkit is. Nagyon drága, nagyon hangos, nagyon szar zene. Holnap is oda megyek...No, nem eme erényei miatt a clubnak, csupán csak azért, mert "Erasmus Orgasmus" party lesz, amire nyertem jegyet.
Persze, a buli azért rendben volt, hiszen egy német lány szülinapját folytattuk ott, így tele volt erasmusosokkal. Majdnem egész este egy francia évfolyamtársammal táncoltam, akivel azon hülyéskedtünk, hogy nem tudok táncolni, majd rá is tettünk egy lapáttal, mikor előkerültek a Diszkópatkányok vagy Mia és Vincent kultikus mozdulatai. Mókás volt, bár a végén már egészen meguntam a dolgot, így örültem, hogy előre küldhetem a Shootersbe, ameddig mi Vikivel összeszedjük magunkat.
Mert valahogy minden este a Shootersben ér véget. Vagy a Nimetában, de hát egyre megy...

Szóval a hétvége elment a SeaBattle-el, arról majd máskor, a kedd meg eltelt azzal, hogy kialudtam a SeaBattle-t.

előzetes Stockholmból

Szerdán aztán csaptunk egy random, epic Euphoria partyt! Gerli volt a bár tender, a zene pedig youtube diszkóról ment. A karma Zöldpardonja után minden náció mutatott egy nótát, így volt észt, spanyol és ír is a listán. Habár a fiúk azt mondták nekik csak ennyi lesz aznapra a party, mert ők ugyan nem fizetnek drága belépőt a Müntbe (ilyenkor szar lehet fiúnak lenni, lányoknak kb. harmadát kellett fizetni), a hajnal végül mégis ott érte őket. Denissel lent ittunk egy-egy tequilát az egészségére, - ugyanis aznap ünnepelte a szülinapját, találkoztam finn erasmusosokkal a mosdóban, a reggelt pedig a Nimetában köszöntötte az Euphoria csapata.

Euphoria!

 

És ha azt mondom, hogy csapat nem járunk messze a valóságtól, ha a péntekre gondolok, amikor is Euphoria címszó alatt karaokeztunk a Shamrockban. Eszter, Viki, Gerli, én és pár odatévedő legénybúcsús srác énekelte teli tüdőből, hogy Summer of 69.

Summer of '69!

Az estét viszont még a Kulsalban kezdtük, majd én eltűntem egy kicsit, ugyanis Elephants from Neptune koncert volt egy régi művészetis koliban.
Az ötlet kiváló volt és a kis szobák az Ajtósi-Dürer sori R33-mat juttatták eszembe, itt azonban túl sokan voltunk egy folyosó partyhoz, így a zenekar előtt hatalmas volt a lökdösődés az ott állók és az átmenő forgalom között. Kész harc volt eljutni a büféig (nem is értem miért a legbelső szobába tették, miért nem közelebb a bejárathoz...) és néha a lökdösődésben úgy mellkason vágtak, hogy azt hittem nem kapok levegőt. Megijedtem, hogy ez a nagy zsörtölődés az öregedés első jele, de utána, mikor elkezdődött a koncert már nem zavart, ha néha a hátamba könyököltek vagy hogy az orrom előtt ordított a hangszóró, bele az arcomba. Egy jó koncertét néha a véremet is áldozom, (ugye Lídia, emlékszel még a My Chemical Romance-ra?) úgyhogy talán mégsem leszek olyan hamar nagyot halló házsártos vénasszony...

Másnap hostel party volt, az egyik lány szülinapját, a másik lány búcsúpartyját tartottuk. Meg ez volt szomszédlányuk, Gerli utolsó szombatja is a Kulsallban, úgyhogy Sean és én meglátogattuk őt egy koktél meg egy csocsó party erejéig, ott találtuk Vikit is addigra. Úgyhogy zárás után négyen indultunk vissza a hostelbe, Gerli búcsú süteményeivel felszerelkezve. Útközben még gondoltunk a sarkon fagyoskodó virágárus nénire is és mindannyian adtunk neki egy vagy két eurót, még viccelődtünk is a karmánkkal, amikor a Vabaduse valjakon pár srác beszólt nekünk észtül a sütire, mondta Gerli, hogy kértek volna belőle, meg, hogy orosz akcentusuk van.. úgyhogy nem törődtünk velük és folytattuk utunkat a hostelbe, már épp sétáltunk felfele a lépcsőn, amikor éktelen nagy zörejt hallottuk...először mindenki nagyon megijedt.. Seant kezéből kilökte az egyik srác a térről a sütiket a hostel bejáratánál, úgyhogy a habos csodák s a tál csaptak akkora zajt, Seannak szerencsére az ijedelmen kívül nem esett bántódása, mindenesetre az aznapi hostel dráma megvolt... Búfeledtetésként a Kodu bárba mentünk, majd mit ad Isten - egy kis hesburgeres kitérő után - ismét a Shooters-Nimeta bárokban ért minket a reggel.

a lányok, a lányok a lányok angyalok...

A vasárnap maradt így a pihenésre meg elmentem futni a parta.Imádom. Brainssel a fülemben, naplementekor, végig a parton és vissza a városba. Hétfőn pedig "tanultam"...meg megtalált facebookon a Saaremaa-i srác, el is hívott fagyizni, de nem értem rá aznap. Meg másnap sem. Meg végül csütörtökön sem, de ez már egy másik sztori lesz..

Este az Academic Hostelbe voltunk hivatalosak, az egyik spanyol srác szülinapjára. Már régóta szerettem volna elnézni arra, ugyanis messze földön híres-hírhedt a partyjairól...No, igen, mi után némi eltévedés után végre megtaláltuk az almás függönyökkel tele aggatott hostelt, végre mi is láthattuk, milyen is egy ilyen buli. Ilyenkor kicsit mindig féltékeny vagyok a kolisokra..rengeteg ember a füves részen szanaszét, beszélgetnek, nevetnek, el vannak, ismerik egymást...imádom ezt... bár pont emiatt elsőnek kicsit elveszettnek éreztem magam, mert alig ismertem pár embert. Szerencsére találkoztam Gergővel, aki megmutatta a hostelt, meg a híres doboz és üveg gyűjteményt, - amiért a végén kb. 100 eurót kaptak a búcsúpartyjára - meg találkoztam az egyik otthoni barátjával, ennek örömére a három magyar koccintott is egy-egy viru valge-val.
Az utolsó trolival pedig egy csomóan bementünk a városba, folytatni a szülinapozást.  Nagyon szerettem volna tovább maradni, de másnap - május 1-jén - Paldiskibe mentem biciklitúrára az ESN-nel, úgyhogy még bugival a lábamban hagytam ott  -természetesen- a Shooterst hajnal kettő körül...

Friday 13, White Wednesday

Ugye megmondtam, hogy velem mindig történik valami péntek 13-án??

Idén is egész nap vártam,hogy történjen valami, valami érdekes, de azontúl, hogy volt egy kellemes és álmos napom, úgy tűnt nem tartogat idén semmilyen meglepetést ez nap. De én töretlenül vártam, éreztem, hogy össze fogok futni valakivel, de leginkább egy finnre gyanakodtam, hogy belefutok az utcán.

Nem így lett. Ellenben tátva maradt a szám, mikor egy kávézóban ülve, Jonathan a hostel tulajdonosának koncertjén kifele bámulva a kirakatból ismerős raszta tűnt fel a túlpartról. Magyar gyártmány, jelenleg Finnországból importálva. Szó, mi szó, bf falva szülöttét, barátnőjét és barátjukat Tamperéből Tallinnba fújta az északi szél erre a hétvégére. A világ még mindig nagyon kicsi.

kilátás a Szent Olaf Templomból

Így megy ez.

Majd másodjára is, amikor a Koduba hozta őket a széljárás, bár mi éppen elmenőben voltunk, a Von Krahl felé. Na, ott most nem volt semmi. Sem a Shootersben. Sem a Nimetában. A Dublinerben volt kaja. De ismerős továbbra sem volt a Must Puudelben sem. Sem a Shootersben, sem a Nimetában, sem megint a Shootersben. Ellenben a zene egyre jobb volt és miután ilyenkor már jóformán csak egymáshoz ragadt szájú emberek és még a hajnalban reménykedő vagy részeg emberek formálják csak a közönséget, - ugyanúgy, mint a Bucsa diszkóban- , nem érdekelt, hogy ki mit gondol a táncolni nem tudásomról, így kifejezetten élveztem, hogy pofákat vághatok és parodizálhatok és rophatom Vikivel.

Aztán, mint az ovisok elkezdtük bökdösni egymást egy olasz sráccal, majd megbeszéltük, hogy a nők bizony bonyolultak, még arról sem tudunk rögtön döntést hozni, hogy akarunk-e táncolni vagy sem. Nem, nem tudok táncolni, így érdekesebb volt azzal hülyéskedni, hogy milyen mérnök az, aki otthon hagyja az ingét, meg van borotválkozva és még szemüveget sem hord. Paradox, mi?

Már zárás körül hagytuk ott a Shooterst, úgyhogy a szombat leginkább alvással, felébredéssel, újra alvással, majd újra ébredéssel telt. Estére azonban érdemes volt összekapnom magam, ugyanis a szomszéd lány egy bowling klubban dolgozik, úgyhogy mondta, hogy ugorjunk be hozzá szombat este 11 fele és akkor játszhatunk ingyen, meg kevert nekünk jó fejségből koktélokat is. No, a bowling sem az én sportom, pedig az elején volt egy-két jó tarolásom, mikor megmutatták, hogy a csukló a lényeg.

De marha sokat röhögtünk, meg fotózkodtunk, a végén jó formán miénk volt az egész hely, úgyhogy fetrenghettünk a pálya szélén és hülyéskedhettünk kedvünkre.

Aztán „hazamentünk” a Kodu bárba, ahol Mr. Jóbaby Jójójóék éppen befejezték a koncertjüket. Ezzel a csávóval kb. egy hónapja találkoztunk ugyanitt, elég ittas volt mikor odaült hozzánk és mindenre azt mondta, hogy „joh baby, jo-jo-jo”, meg, hogy van egy csomó magyar barátja és mennyire szereti őket. Meg, hogy „cheers”. De egyébként producer és zenél is. Ellenben a koncertből már csak kb. egy számot hallottunk utána pedig elég halott volt a Kodu bár, bennünk pedig ott volt a bugi, úgyhogy jobb híján ismét a Shooters-Nimeta vesztőhelyekre tettük be a lábunkat, de ezúttal fullon volt mindkettő emberekkel és Erasmusosokkal is. A tánc így most annyira nem volt opció, de találkoztam megint az olasszal, aki mondta, hogy szívesen tanít egy-két olasz mondatot, meg most tanulta meg a tiramisu készítést is és talán nem félti átadni a tudását. Úgyhogy vigyázzatok, mire hazamegyek nem csak, hogy több nyelven fogok tudni koccintani, képes lenni salátát enni és krumplit pucolni, de lehet, hogy még  a tiramisu készítés művészetét is el fogom sajátítani. Csupa hasznos Erasmus tudás.

Már megint akkor mentem haza, mikor a nap felkel, úgyhogy délután csipás szemmel néztem a facebookomat, mikor láttam, hogy írt az Anna, hogy bizony, a telefonszámom egy kikapcsolt telefon mélyén lapul, de ma összefuthatnánk, ha feltudom őket hívni. Úgyhogy kimostam a csipát az arcomból, ettem egy kis Eszter féle vasárnapi meglepi kaját, majd találkoztam a tamperei delegációval a Vabaduse Valjakon. Szeretem, amikor nem helyiekkel vagyok Tallinnban, mert mindig felfedezek velük valami újat. Most például megmásztuk a Szent Olaf templomot, ahol ugyan kicsit para volt lefele mászni, lévén, hogy szűk helyen, magas csiga lépcsőkön, a szembejövő forgalom számolva kellett lemászni, de a panoráma gyönyörű volt. Ahogy az idő is, ma már a szemkápráztató hamis Marimekkómban és napszemüvegben flesseltem. Meg voltunk palacsintázni is, meg bevásárolni, mesélték, hogy Finnországhoz képest Tallinn szinte olcsónak számít és a sörök is még a boltban is kb. dupla áron vannak. Aztán rohantunk a kikötőbe, mert úgy tűnt elég rosszul állnak az idővel, de szerencsére időben odataláltunk és elérték a kompot.

 Én meg végül hazasétáltam, iszonyat jól esett napsütésben, csak a zenezsineg hiányzott a fülemből. Úgyhogy ezt, meg a lépcsőzést be is tudtam a napi edzésnek, ellenben holnap megyek bodypumpra, szerdán pedig spinning edzésre, ugyanis hétfőn vettem egy kondi bérletet, mert az Erasmus-diéta sajnos nem annyira fogyókúrás a pelmenivel s a tésztával.

elmentünk futni

Így megy ez.

 Szóval múlt héten már voltam is egy zumba órán meg kétszer csak simán edzeni.  Mondjuk zumbára azt hiszem nem megyek többet, mert akármilyen jó a zene, úgy érzem magam, mikor a lépéseket próbálom ismételgetni, mint Joey, mikor franciául beszélt. Próbálom, próbálom utánozni, de valahogy mindig más sül ki belőle. 

Saly-sali

De csütörtökön pedig kifejezetten büszke voltam magamra, amikor White T-shirt party, három óra alvás és Media Research után elmentem Eszterrel futni. A tengerparthoz. Isteni volt. Meleg volt, napsütés, a fülemben a Brains töredezett, amint újra előjön a nap és elbújik a náthám vissza akarok menni. Amikor kifáradtunk csak táncoltunk, Eszter arra, ami az ő fülében szólt, én arra, ami az enyémben. Viccesek lehettünk össze-vissza ugrándozva és mozgolódva az utcán, de hát kit érdekelnek?

Hazafele pedig zöldségekkel (!!!) pakoltuk tele a bevásárló kosarunkat. Iszonyat jó érzés volt. Kivéve a fizetés. Az sosem jó érzés. De legalább múlt héten a kikötőben találtam 10 eurót, annak azért tudtam örülni. Este pedig Euphoriás vacsi volt, megint összejöttek a hostel lakók, mindenki vitt valami nassolnivalót és beszélgettünk, sőt, ezúttal 11-kor nem is volt záróra. Bár én sajnos retek fáradt voltam a szerda után, úgyhogy feljöttem, csináltam még kicsit a fordítást, majd kidőltem. A vacsorára a szomszéd srác mangós fagyit hozott, mindenki örömére. Mindenki örömére, kivéve a torkoméra, ami másnap reggel iszonyatosan fájt.

Majdnem elszaladt a White T-shirt mellett, pedig csak utána rohantam. Az egyik legjobb ESN party volt, amin voltam (bár utóbbi időben nem nagyon jártam ESN partykra..) . Mindenki alkoholos filcekkel és alkohollal mászkált fel-alá, egymást firkáló ember kordonokon kellett átküzdenünk magunkat a pultig s egymásig. A zene is jobb volt, mint amikor először a Vabandus-ban (Elnézést!) jártam Hardiékkal. Akkor közelebb mentünk a tánctérhez, beültünk egy boxba beszélgetni, majd a töredezett ütemek miatt jobbnak tűnt egy távolabbi boxban csevegni tovább. Ott legalább voltak absztrakt, üres képek. Szerintem zsiráf. De ez mindenkinek rejtély.

zsiráf. szerintem.

Ahogy a pólón lévő feliratok némelyike is. Kaptam a mellkasomra egy „Reds are the  best-et” , büszkén viselem a legnehezebb francia szót a sej-hajom felett és csak ámuldozom azon, hogy a török felirat mit jelenthet. Ahogy ők is ámuldozhattak azon, hogy „egészségedre”, a francia srác pedig felkötheti a gatyáját, ha ki akarja olvasni, hogy : megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért!

Így megy ez. Sírhatnékom támadt mikor megláttam, hogy egy hónap múlva már a búcsúpartyn is túl leszek. Hova tűnt az előző két és fél hónap??! Kérném vissza őket.

Tallinn Music Week

Tájékoztató jelleggel az előzmények, hogy a család lássa, nem csak a cider és a vodka miatt vagyok Tallinnban:

Miután a pihenő-tanuló időszakot, mi inkább az előbbire használtuk, egy kicsit kételkedtem a vizsgáim sikerében... Hétfőn ugye túléltem a filmes vizsgát, ami elvileg C lett, de mikor kérdeztem a tanárt még nem tudta pontosan megmondani, csak azt,hogy megvan. Kedden volt az első Sound Recordingom. Na, azt hiszem, hogy azt a workshopot szeretni fogom. Például tudja valaki mi az a "foley artist"? Na, valami ilyesmi:
http://www.youtube.com/watch?v=UNvKhe2npMM
Ha hazamegyek, mindenképp szeretnék utána nézni, hogy otthon, hogy működik az ilyen és esetleg interjúzni egy foley művésszel, rettentő érdekesnek tűnik.

Ellenben a második Sound and Music workhop után kicsit megijedtem, mert alig értettem, hogy miről van szó...nagyon durván belementünk a hangok fizikájába vagy mijébe, de ha lesz időm nekiülök a könyvnek, amit feltett, mert a hang desinger feladata meg izgisnek hangzik, szeretnék róla többet tudni..
Na,de a vizsgák. Szerdán megírtuk a Media Culture and Criticsm-et, hmm...hát...rizsáztam amit tudtam, posztmodernizmus, Kurt Vonnegut, kíváncsi lennék vajon röhögő görcsöt vagy síró rohamot kapott a tanár a sietős angol nyelvtannal megszerkesztett mondataimat.. De valahogy biztos megértette, mert meglett ez a vizsgám is és a Communication and Culture is. Szóval mind. Megtapsoltam magam.

A Comm&Cult amúgy para volt, az első 5-10 percben a fél csoport elhagyta a termet, Dirk papa meg csak nézett, hogy tényleg ennyire nehéz? Úgyhogy aggódtam rendesen, mert a második alkalomra nem tudtam volna elmenni Szentpétervár miatt, harmadik alkalom meg itt nincs...

Ja, a hostelben meg St. Patrick napkor meg utána lévő héten is besurranó tolvajok jártak (mondtam ugye, hogy ez Bécsi utca 2?) , úgyhogy szóltak, hogy nagyon figyeljünk arra, hogy kivel találkozunk a lépcsőházban, apartmanokban. St. Patrickor a szomszéd lánytól pénzt loptak, mondjuk ő se csodálkozzon,ha mindig tárva-nyitva hagyja az ajtaját,ha elmegy itthonról..de azért na..csak nem esik jól. Szóval rendeztek egy kisebb vacsorát lent a loungban, mindenki vitt egy kis kaját-piát, így legalább mi, állandó lakok megismertük egymást. E-héten is lesz egy kis összeülés, zsír, mert tényleg jó lenne megismerni azokat, akikkel egy helyen lakunk s valami közösséget kialakítani, mert kicsit néha azért irigy vagyok a koleszosokra. De amikor éjszaka nekik taxira kell vadászni, én meg 10 perc alatt itthon vagyok, mindig meggondolom magam..
A recepción 11-kor zártak, a szomszédjaink utána még folytatták a partyt, mi meg természetesen voltunk oly pechesek, hogy a szobába bevonulva kénytelen-kelletlen Media Culture tanulással múlattuk az időt...

És most jön a free cider...:

Úgyhogy igazán megérett már csütörtökre, hogy ne a tanulás miatt éjszakázzunk, hanem valami kellemesebb elfoglaltság miatt..Mint mondjuk a Tallinn Music Weeek nyitó estje!
Welcome drink és kaja a Rock Cafe-ban, sok-sok zöld delegate passossal s koncertekkel! Találkoztunk itt egy orosz producer csajjal is, akivel felírattam néhány klassz orosz zenekart, meg aki amúgy MO-ig kapott vízumot.

Most nem nagyon fogok írni a koncertekről, arról olvassátok el a felonline.hu-s cikkemet: ITT.
NI.
Na jó, csütörtökön az Iiris nevű Björk utód, egyszerre volt bájos, mint egy virágszál, ahogy az álomfogók mögött játszott a szintién és a vad díva, ahogy a színpadon énekelt. Amúgy meg vasárnap kis hátizsákkal nyomult a Von Krahlban és ugyanazt a női mosdót használta, mint a normális, földi halandók, akik nem csinálnak ilyeneket:

Számunkra azonban a csütörtök kb. ennyi volt, el kellett érnünk az utolsó villamost, mert reggel jelenésünk volt a "fejezd ki önmagad" órán, ahol be kellett mutatnunk a skratch-bookunkat. Én kb. azon a héten kezdtem rajzolgatni az enyémbe, amit elsőnek vettem direkt az órára, végül írásra használtam el... De a tanárnak tetszettek a gyorsan fabrikált "műveim". Furák ezek az absztrakt művészek...

A Sound Recording után pedig felkaptam a passomat és rohantam a Music Week konferenciáira. Sajnos a reggeli óra miatt egyikünk sem tudott ott lenni az egészen, így lemaradtunk pl a megnyitóról, de azért akadt még érdekesség bőven. Pl az egyik előadáson egy pitching volt, mobil alkalmazásokat mutattak be, amiket pár nappal korábban, Tallinnban, a Garaga48on találtak ki. Utána pedig a Litvánok "vendégeltek" meg mindenkit az előtérben, litván csokival meg pezsgővel. A csoki finom volt, a pezsgőjük kevésbé jött be. Ellenben az Instrumenti. INSTRUMENTI. Nagyon rájuk álltam. Ők egy két fős zenekar Riga-ból, akik futurisztikus ruhában játszanak és olyan dobokon, amiket valószínűleg MZ/X ükükükapjuk küldhetett a távoli jövőből. Elsőre azért picit vicces volt ahogy kiálltak, de pár ütem után már csak lestem, hogy ez iszonyat jóó.



Szerencsére kaptunk ingyen cd-t, amit itthon rögtön működésbe helyeztem és...és hát..hm..élőben más volt..hmm...m...ez kicsit lassúbb..majd jött megint a két kedvencem és újra az egész és azóta nem bírom megunni őket. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a koncertjükre, mert pont az Elephants from Neptune-zal volt egy időben. Ők egy király észt banda, most jelent meg az első albumuk és ha minden jól megy, hamarosan interjúzni is fogok velük. Afféle Foo Fighterses szakáll-kockásing rockot játszanak.

Ők a Von Krahl színházban léptek fel, pénteken egész este itt voltunk. Utánuk csoporttársunk zenekara játszott a Bedwetters. Wááá, végre tudtam kicsit rázni a hajamat meg sikítani. A szervezetem már nagyon hiányolta a fesztiválozást. Meg a császkálást is, úgyhogy ezen az estén kicsit meg voltam hülyülve és nem igen tudtam egy helyben maradni..mindig mentem körbe-körbe, szívesen átnéztem volna máshova is,de egyedül nem akartam, meg amúgy sem volt az a "körbe nézek mi van kint" idő...

Ja,meg a Von Krahlban volt a legkirályabb dolog is: a delegate bar. Fullon Tuborggal és Kiss ciderrel. Ingyen. Nekünk. Meg alkalomadtán Johannának, akit bevittünk A bárba. Kóválygásom alatt találkoztam egy kézis sráccal, aki játszott Szolnokon meg egy újságíró sráccal is, aki meg szépen bekarikázott nekem pár klassz koncertet a programfüzetben, így volt némi kiindulópontunk. Rossz volt kicsit, hogy hiába volt 183 zenekar, nem igazán tudtunk róluk semmit sem. Egy párat tudtam csak csekkolni korábban  meg ugye az e-mailek alapján, de az tuti, hogy most egy darabig el vagyok látva hallgatni valóval. Csak utána kéne nézni, hogy hol találom meg őket..
Az estét végül Johannával a Dublinerben fejeztük be, ahol nagy szívfájdalmamra éppen zártak, így cézár sali helyett, már csak sült krumplijuk volt. Az élet bizony kemény...

Második nap két előadáson voltunk, az egyik arról szólt, hogyan lehet befuttatni egy új bandát külföldön, a másik pedig a "csekkold a demóm" volt, ahol egy szakmai zsűri, tele zenei nagyágyúkkal értékelte az itt fellépők demo cd-jét, amit találomra húztak ki egy kartondobozból. Reménykedtem, hogy az elefánt fiúk vagy a jövőből jöttek lemeze is közte lesz, mert nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mit mondanak rájuk, de hát az élet nem kívánságműsor ...
Amúgy laza volt, ezúttal a delegateknek nem csak ásványvíz, kávé és tea volt az asztalra kipakolva, hanem tuborg és cider is, úgyhogy sokan ücsörögtek a teremben eme alkoholos frissítővel a kezükben. Kutyaharapás szőrivel?

Vikivel lett volna találkám pár perccel az utolsó konferencia után, de akármerre mentem a Viruban ( ez egy bevásárlóközont) kívül és belül nem találtam, így egy háromnegyed óra múlva feladtam. Később kiderült, hogy ő is ugyanezt csinálta, úgyhogy valószínűleg gyönyörűen elkerültük egymást minden egyes alkalommal..
De legalább este ő is csatlakozott hozzánk. Szombaton a Koduban kezdtünk, ahol kis aranyos, dallamos, lötyögős zenekarok léptek fel többnyire.

(mint a mellékelt kép mutatja, teljesen az alkalomhoz öltöztem, múlt héten találtuk ezt a ruhát Vikivel és szerencsére nem hagyta, hogy otthagyjam. Imááádom, már novemberen is néztem ilyet, amikor a Viccesjányét vettük. Igen FocIstván, Fradi színve van. Igen, ÖnfejlesztőDániel, hajráfradi!)

"Ti magyarok vagytok?" - Vikivel ücsörögtünk a dohányzóban és beszélgettünk, amikor egyszer csak odajött hozzánk egy lány és ezt kérdezte. Csöppet meglepődtem, mikor kiderült, hogy Tartuban tanult, magyar szakon, meg élt Budapesten is. A barátnője szintén, aki a Magyar Kulturális Intézetben dolgozik itt Tallinnban, úgyhogy valamikor elnézünk majd oda is. Lesz filmklubjuk is, magyar filmekkel.

Olyan éjfél körül tértünk vissza a Von Krahlba, reménykedve, hogy nyitva lesz a delegate's bar s imáink meghallgatásra találtak. Ekkor már az összes zöld passosnak valahogy gyorsabban járt a nyelve és egy pillanatra nagyon meglepődtem, amikor úgy láttam, egyikük személyében a fekete homlokcsík és smink nélküli Instrumenti énekest tisztelhetem s határozott szándékomban állt leszólítani, hogy adjon interjúhoz kontaktot, amikor ő meg egy másik srác odajött, aki segített kinyitni a tuborgomat s szerencsére kiderült, hogy nem az akinek messziről néztem. Három  jó fej finn srác volt, akik koncerteket szerveznek. Nagyon jót beszélgettem velük, aztán ahogy öregedett az idő, néztük, hogy lassan ideje tovább állni, hiszen kezdődik az after party a Vabandustban, úgyhogy gyorsan leszereltem az ajtón lévő Instrumenti posztert, elhagytam a sálamat, majd megtaláltam és már mehettünk is....
A Vabandus hmm...hát nem a szívemhez legközelebb álló zenét játszották,de legalább úgy dübörgött, mint egy adrenalin túladagolásban szenvedő szerelmes vagy ideges ketyere, gyorsan és hangosan. No, meg lassan 5 óra is volt, a falon lévő absztrakt zsiráf hiányos képet is kielemeztük már addigra. Ideje volt tovább állni. Kajáért indultam, de már nem volt kana buritó a sarki büfében, úgyhogy csatlakoztam az after-after partyra, ugyanis az egyik finn srác Tallinnban lakik most, úgyhogy még vagy öten ott folytattuk a reggelt. Kicsit zavarban voltam két észt és két finn között, egyedülii magyarként, mert rokonság ide vagy oda, úgy éreztem magam, mikor nem angolul beszéltek, mint ahogy a 90 éves nagymama érezheti magát, amikor az unokák az internetről karattyolnak. Szerencsére a Samiakit a távoli rokon is tudta értékelni, pedig Esztertől mindig azt hallottam, hogy olyan szörnyű, mintha a medve cukrot sós löttybe mártogatnák. Nos, eme élményt eredetileg Finnországra tartogattam, amikor majd áthajózunk Helsinkibe, de ha már így felém nyújtották, miért ne ihatnám az első korty Samiakimat finn srácok társaságában? És az is kiderült, hogy Tallinnban is vannak olyan szomszédok, akik nem értékelik reggel 6-kor a zenés ébresztést...

Aztán egy-két Radiohead és Cat Stevens nóta után már a felkelő nap erősen jelezte, hogy fellőtték a pizsamát, úgyhogy jó kislány módjára hazamentem, hogy még napnyugta előtt ágyba kerüljek...

A reklám után folytatjuk...

Muszáj ide írnom,hogy SUBIDUBIDÚ JIPIJÓ!

megvan a szakdoga témám, elvállalt a tanár is, a TMW isteni volt, az összes vizsgám megvan és holnap megyek Szent Pétervárra!!!



kopp.kopp.kopp.