Ma lógtam a suliból. Palmseba „kirándultunk” a magyar
intézettel. A hintó reggel 8-kor indult, a kiállítás hercegnőivel és rendezőivel.
Egy kastélyba.
Eszter ezúttal a festő, az ő fényre működő nyomógombos
ecsetkészletével, én pedig a krónikás.
Ameddig a hétköznapi modell lányokból, hipp-hopp – 2-3 óra
alatt – hattyúkat varázsoltak a herendi mintás ruhák viseléséhez, mi körbe
jártuk a kastélyt és a kertet, turisták nélkül, mint magányos vendégek. A
mesterséges tavat, a mesterséges kertet, a mesterségesen odanevelt növényeket a
botanikus kertben, a datolyapálmát, a fikuszt, a fűszernövényeket, a kő békát
mind-mind megcsodáltuk, mint szelíd és nagyszerű hagyatékait a német uradalomnak.
Kiülős fehér balkon a tónál – képzeletemben gőzölgő kávémnak és nekem.
Ehelyett úrinői ebédünket - szendvics – vörös kanapén
fogyasztottuk Eszter kisasszonnyal, miközben cseppet sem úriasan röhögő
görcsben törtünk ki újra és újra. A képen lábukkal lelógatott fekete madarak,
csak a fehér lóg a nyakánál fogva. Különc.
A kastély szerény pompával volt berendezve, sehol egy tiltó
vörös posztó vagy tábla, mintha még ma is bármikor leülhetnének az ott élők a
sakktáblához egy játszmára, a zongorához addig ütni a billentyűket míg dal nem
lesz belőle, vagy csak az asztalhoz egy kávéra. Például az ott kiállított
Herendi porcelán készletekből. Szinte kínálták magukat a székek, a porcelánok
is szelíden kérkedtek szépségükkel, az őrjöngően szemvonzó ruhaköltemények
mellett.
Nem hittem volna, hogy a táskákon, cipőkön, férfiakon és
eseményeken kívül, még porcelánokhoz is öltözhetünk ha kedvünk tartja. Pedig
most már…
Héjja János szerzeményeit a kiállítást megnyitó beszédek
után a modell lányok mutatták be a kastély lépcsőjén letipegve-bicegve.
Az egyik, mint egy pici fekete hattyú, a második Helénának volt öltözve türkizbe és
mélykékbe, a harmadik merev vállakkal és
gombokkal pillangós nadrágszárú katona tiszt, a negyedik elegánsan sötétkék V
háttal és festet szegélyekkel, míg az
ötödik fehér, tiszta s egyszerűségével uralkodó,
apró cirkálmányaival, a hatodik pedig mint egy világos lila hableány suhanó
fátyolos ruhában.
Utána csörögtek a poharak és csörgedezett a magyar rosé is,
óh gumicukor ízű rózsaszín mámor! Óh, fűben ülős göröngyös-elgörbült éjszakák!
Szerelmes lettem.
Habkönnyű pillangós álom, lezser elegancia… A Victoria
motívum ihlette fehér ruhaköltemény.
Az ilyenek a költemények, a ruha és a porcelán együtt
tökéletes rímpárokat alkotnak, nem hallok fars szólamot a végén, hacsak nem
elhagyva az üvegcipelőmet arról ábrándozom, hogy a pillangók a szekrényembe
repítik a ruhát. Akkor farsan zeng a nóta „ ha én gazdag lennék”…
De végre szól a halleluja is! Ezek a ruhák nem úgy néztek
ki, amiket csak kifutón vagy Lady Gagaként lehet hordani. Elméletben egyes
darabokat akár egy diplomaosztóra, esküvőre is fel lehetne venni, másokat
inkább bálokba, mint egyedi és kitűnő darabot, de semmiképpen sem ordítóan
kirívót, csak kecsesen hivalkodót. A ruhák
természetes anyagokból, hernyóselyemből készültek, a képek, mint megannyi apró
alkotás, a herendi festők kézügyességét dicsérik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése